A Liszt Ferenc Kamarazenekar képes átváltozni: olykor bensőségesen játszunk, mintha egy négy fős együttest hallanánk, máskor olyan gazdagon, mintha egy szimfonikus zenekart. Február 15-én a Zeneakadémia Nagytermében két szólistával (Gottlieb Wallisch (zongora), Pálfalvi Tamás (trombita)) és egy várva várt karmester-vendégmuzsikussal (Mathieu Herzog) közösen lépünk színpadra, hogy másfél évszázad kincseit tárjuk a hallgatók elé.

Nem kevesebbet mutat be ez a koncert, mint azt, hogy négy játékos olyan egységben tud muzsikálni, mintha egyetlen egyet hallanánk, egy vonósnégyest hallgatni pedig még erőteljesebb élmény, ha négy helyett tizenhatan játszanak benne.

Beethovennel kezdődik tehát a műsor. Az f-moll vonósnégyest (op 95) némelyek „a komoly kvartettként” emlegetik, és a darab keletkezési körülményei folytán rá is szolgál a megnevezésre. 1809-10 tájékán született, amikor Napóleon Bécset ostromolta, és a bombázások elől minden tehetős polgár elmenekült, de Beethoven a városban maradt. A siket mester csak a becsapódó bombák hangját hallotta, talán ezért, hogy a tömör és komoly zenedarabban is nagy kontrasztok szerepelnek: a halk és a hangos szeszélyes váltakozása.

Az est másik kvartettje egy cseh zeneszerzőé: Leoš Janáček majdnem hetven éves volt már, amikor első vonósnégyesét befejezte. A művet Tolsztoj kisregénye, a Kreutzer-szonáta ihlette, amely viszont egy Beethoven-mű után kapta címét. Az őrült féltékenységről, a zene szenvedélyéről és a szerelmi vonzalomról szóló irodalmi mű világa elemi erővel süt át a zenedarabon, amelyet most vonószenekari változatban hallunk majd. Ahogy egy kritikus nevezte: Janáček vonósnégyese „opera szavak nélkül”. Egy olyan zeneszerzőtől, akit élete alkonyán ért utol a siker, de ekkor is olyan magas hőfokon élte meg érzelmeit, hogy azt gondolhatnánk, ilyet csak fiatalkorban illik.

A koncerten egy kiváló vendégművész is csatlakozik a zenekarhoz, aki a brácsaszólamot vezeti majd. Mathieu Herzog nevét az Ébène Kvartett tagjaként ismerte meg a világ. A francia vonósnégyes a 2000-es évek derekán futott be, és új hangjukkal lenyűgözték a komolyzene-kedvelőket és a szakmát. „A mi korosztályunknak, azoknak a klasszikus zenészeknek, akiket mélységében érdekelt a kamarazene, felfrissülést jelentett az Ébène Kvartett feltűnése” – mondja Szűcs Boglárka, a zenekar brácsaművésze. – „Más hangszíneket álmodtak, máshogy formálták a dallamokat, máshogy beszélgettek egymással a zene nyelvén. Ahhoz tudnám ezt hasonlítani, amikor egy kiváló színész újragondolja Rómeó vagy Hamlet szerepét. A szöveg ugyanaz, de ahogy beszél, az nem maníros, hanem természetes, sallang és póz nélkül való, és újdonságként hat. Örülök, hogy ezen a koncerten a vonósnégyes korábbi brácsaművésze, Mathieu Herzog vezeti a szólamunkat, biztos vagyok benne, hogy sokat tanulhatunk tőle, és inspirációt ad.”

A este folyamán két különleges versenyművet hallunk még. Magyarországon most először hangzik el a nálunk alig ismert olasz zeneszerző, Mario Pilati zongorára és kamarazenekarra írt Szvitje, amely derűs, nosztalgikus hangja folytán már az első percekben tetszésre talál a hallgatónál. A szólót Gottlieb Wallisch német zongoraművész játssza, aki 1996-ban Yehudi Menuhin támogatásával talált utat a széles közönséghez, azóta pedig tanít, utazik és ragyogó felvételeket készít. A műsor Dmitrij Sosztakovics két hangszerre írt Concertójával zárul, amelynek szólórészét Wallisch mellett a magyar trombitaművész, Pálfalvi Tamás szólaltatja meg. Sosztakovics a paródia, a fanyar humor és a szarkazmus mestere, ebben a darabjában pedig egyaránt idéz Beethoventől, Haydntől, saját Hamlet-zenéjéből és osztrák népdalokból. Felszabadító zenedarab.

Közreműködik: Gottlieb Wallisch (zongora), Pálfalvi Tamás (trombita)

Vezényel és brácsán közreműködik: Mathieu Herzog

Művészeti vezető: Várdai István

Koncertmester: Tfirst Péter

Műsor:

Beethoven: f-moll vonósnégyes, op. 95 

Mario Pilati: Szvit zongorára és kamarazenekarra (magyarországi bemutató)

***

Janáček: 1. vonósnégyes „Kreutzer-szonáta” — vonószenekari előadásban

Sosztakovics: c-moll versenymű zongorára és trombitára, op. 35 

JEGYVÁSÁRLÁS