60 év olyan történelmi távlat, melyben a híres szereplőkkel megélt élmények már legendává nemesedtek. Sorozatunkban a Liszt Ferenc Kamarazenekar eddig szájhagyomány útján terjedő gyűjteményéből választunk ki egyet-egyet.

Bebocsátás a hangszerszentélybe - Kertész Ottó elmesélése alapján, aki 1998 óta zenekari tagunk, a csellószólam vezetője

Mindannyiunk bakancslistáján vannak olyan helyek, ahová mindenképp szeretnénk eljutni,  és sokan gondolunk úgy egy-egy jeles tárgyra, a munkánkhoz vagy a hobbinkhoz, gyűjtőszenvedélyünkhöz kapcsolódóan, hogy igazi boldogság lenne, ha egyszer az életben kézbe foghatnánk.

Egy vonóshangszeres művész számára ilyen felemelő pillanat a világ leghíresebb hangszerkészítőjének, Antonio Stradivarinak egy-egy hangszercsodájával személyes kapcsolatba kerülni, és ha ez az élmény olyan körülmények között adatik meg, mint zenekarunk öt tagja számára 2005 őszén, annak ott a helye a 60 éves zenekari emlékkönyv lapjain.

A madridi király palota hangszergyűjteményében négy kitűnő állapotban lévő Stradivari-hangszert őriznek, melyeket II. Károly spanyol király a 17. század végén rendelt a mestertől (eredetileg ötöt, de egy brácsa a napóleoni háborúk idején eltűnt). Az uralkodói megbízásra tekintettel Stradivari a gyönyörű hangzás mellett a díszítésre is nagy hangsúly fektetett, és a vonóshangszer-családot egyedi, csak ezekre az instrumentumokra jellemző mintázattal látta el.  A hangszereken nem hagytak mély nyomott a történelem viharai, a spanyol örökösödési háború miatt elszenvedett kezdeti kalandok, és az immár több mint 300 éves spanyol kvartettet a Palacio Real-ban a legodaadóbb gondoskodással tartják koncertképes állapotban. Ez a megfelelő hőfok, páratartalom, a szükséges restaurálások mellett azt is jelenti, hogy a „hangszerek számára” az épületen belül hangversenyt is szerveznek, hiszen játék nélkül elveszne csodás hangzásuk. Így kaptak meghívást a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagjai, Rolla János koncertmester, Tfirst Péter, akkori 2. hegedűszólamvezető, Várnagy Mihály brácsaszólamvezető, Kertész Ottó csellószólamvezető és a műsorban szereplő művek hangszerösszeállításának megfelelően még egy zenekari művész, Rózsa Richárd (cselló), hogy ennek a megtisztelő feladatnak eleget tegyenek. Szokatlan könnyedséggel, egy-egy szál vonóval, hangszerek nélkül szálltak repülőre, Madridban két felejthetetlen napon keresztül a palota közönség elől elzárt termében ismerkedhettek a hangszerekkel, és bár muzsikusaink saját hangszerüket mindig is favorizálták, sokszor elhangzott a mondat: de szívesen hazavinnénk a stradivarikat. Hozzá kell tennünk, bár a lehetőséget mindannyian az élet ajándékának tekintették, egyáltalán nem egyszerű a különleges, érzékeny instrumentumok lelkét-testét birtokolni és egységes hangzásba szelídíteni. Harmadik nap a királyi palota kápolnájában került sor a hangversenyre, a spanyol királyi család tagjai és más prominens személyek előtt. Micsoda véletlen, kvintettünk először pont a ma esti koncerten vonószenekari előadásban elhangzó Boccherini-művet játszotta, majd Schubert utolsó kamaraműve, a C-dúr vonósötös hangzott el, hatalmas sikerrel.

Manapság gyakori vendég nálunk egy stradivari, művészeti vezetőnk, Várdai István Ex-du-Pré-Harrell névvel illetett csellójával a különleges hangzásélmény mindennapi életünk részévé vált. Közönségünk számára pedig következő zeneakadémiai évadnyitó hangversenyünkön, október 25-én szólal meg ismét a mesterhangszer, a zeneirodalom egyik legnépszerűbb, nagy romantikus concertójában, Dvořák csellóversenyében.