Sándor Frigyes

Öt évvel idősebbek nálam. Mint egy nagy tesó. Öt év nagy korkülönbség. Amikor én még épp csak elkezdtem zenét hallgatni, már ők adták lemezeim egy részét. Alsós koromban még élt a szellemi atya, Sándor Frigyes, de bár biztosan láttam pódiumon is (szüleim már akkoriban is rendszeresen vittek a Zeneakadémiára), személyesen nem emlékszem rá. A lemezekről annál inkább.

Az igényes vonóshangzás a vonósnégyesekre hosszú idő óta jellemző volt, és ebben Magyarország vagy a magyar (származású) zenészek igazán világhíresek voltak már a húszas-harmincas-negyvenes években is, gondoljunk a Roth-, a Magyar, a Végh- vagy akár az eredetileg budapesti zeneakadémistákból alakult Budapest vonósnégyesre. A zenekari kamarazenélés, az önállóan is szép és igényes kiszenekari vonóshangzás későbbi divat, nekem az I Musici jut eszembe elsőnek, de az 1960-tól jelenlegi nevén működő Angol Kamarazenekar (English Chamber Orchestra) is azonnal világhíressé vált. Idehaza az ÁHZ tagjaiból álló Magyar Kamarazenekar előzte meg Sándor Frigyes együttesét – ám míg Tátraiék másodállásban muzsikáltak ott, a „Liszt Ferencék” a Zeneakadémia végzős növendékeiből alakultak s maradtak együtt. És képviselték az ifjonti erőt és lendületet, és ez valahogy így maradt hatvan év után is.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.