A Liszt Ferenc Kamarazenekar régóta meghatározó és kulcsfontosságú szereplője a hazai és a nemzetközi zenei életnek, az együttes évről évre a világ legjelentősebb hangversenytermeiben lép fel, a kamarazenei műfaj egyik legkiválóbb képviselőjeként tartják számon világszerte. Mindezt a nagyfokú precizitás, műfaji sokoldalúság, kiemelkedő művészi érzékenység biztosítja. A zenekar a jövőben Várdai István gordonkaművész művészeti vezetésével garantálja a kiemelkedő minőségű zenei élményt, a hazai és a nemzetközi koncertlátogató közönség nagy örömére. Ismertették a jövőre vonatkozó stratégiai terveket.
Körmendy-Ékes Judit, a Liszt Ferenc Kamarazenekar Alapítványa kuratóriumi elnöke az idei évtől megvalósuló stratégiai és művészeti fejlesztésekről a következőket mondta el:
“A Liszt Ferenc Kamarazenekar életében egy új fejezet kezdődött. Az, hogy a zenekar a nemzetközi zenei elitben évtizedeken át biztosította helyét, nem tekinthető állandónak, ezért folyamatosan tennünk kell. Meg kell teremteni a zavartalan művészeti munka és a fejlődés lehetőségét. Óriási lehetőségnek tekintjük, hogy a komolyzenei ipar prominens képviselőjével, a HarrisonParrott nemzetközi művész és projektmenedzsment ügynökséggel az idei évtől partneri együttműködésbe kezdünk.
Az Alapítvány feladata, hogy a zenekar számára olyan stratégiát alkosson, amely biztosítja a méltó helyet ennek a legendás zenekarnak. Hatalmas lépést tettünk azzal, hogy Várdai István elfogadta felkérésünket a zenekar művészeti igazgatói pozíciójára. Az, hogy őt magunk mellett tudhatjuk, egyrészt garancia, másrészt nagyfokú inspiráció, a minőségi munka záloga.”
A londoni központú HarrisonParrott nemzetközi művész és projektmenedzsment ügynökség képviselője, Tuğçe Tez a következőkről tájékoztatott:
“Az 1969-ben alapított HarrisonParrott, a klasszikus zeneipar egyik vezető ügynöksége, amely Jasper Parrott társalapító és vezérigazgató irányítása alatt az idei szenzonban fennállásának 50. évfordulóját ünnepli. Az évforduló keretében új partneri együttműködést jelentünk be a legendás Liszt Ferenc Kamarazenekarral. Várdai Istvánt, akit világszerte nemcsak csellistaként és zenészként hanem kreatív szakemberként is csodálnak, támogatjuk mind művészi mind stratégiai elképzeléseiben. Nagy örömmel köteleződünk el a Liszt Ferenc Kamarazenekar hazai jó hírnevének erősítése, értékteremtő külföldi vendégszereplései, turnéi és nemzetközi média megjelenései érdekében. Lelkesedéssel és rajongással várjuk az új együttműködést.”
A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertmestere, Tfirst Péter az új művészeti vezetésről az alábbiakat vallja:
“A zenekar korábban is olyan világhírű szólistákkal koncertezett együtt, mint Szvjatoszlav Richter, Isaac Stern, Emmanuel Pahud, vagy a közelmúltban a Zeneakadémián Martha Argerich.
A zenekar életében a Várdai Istvánnal való együttműködés mind Magyarországon, mind a régióban egy egyedülálló kezdeményezés. Várdai István karrierjét a zenekar végigkísérte, ebből fakadóan van egy régóta tartó, egymás munkáját tisztelő közös szakmai múlt. Az eddig csak egy-egy koncertre korlátozódott együttműködést, a közös alkotást fonjuk szorosabbá. Az idei évtől létrejött új működési struktúra azzal, hogy Várdai István művészeti vezetőként támogatja a zenekar munkáját, nagyfokú szakmai biztonságot jelent majd. Személye nem kizárólag szólistaként hat a zenekar munkájára, István összetett zeneisége, holisztikus látásmódja, világviszonylatban jegyzett munkássága is inspirálja a kamarazenekarunk művészeit.”
Várdai István művészeti vezető az előtte álló feladatról elmondta: “Izgalmas és új perspektívát jelent számomra a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetése, egy olyan nagy múltú együttesé, amelynek művészeivel mindig örömmel zenéltem együtt, mert a legmagasabb színvonalon játszanak. Nagyon inspiráló és szép feladat lesz a kiváló zenészekből álló együttessel a világ színpadjain fellépni és olyan művészeti koncepciót kialakítani, amely nemzetközi szinten kiemelkedő. Örömmel mondtam igent Tfirst Péter koncertmester és a Zenekar felkérésére, mivel úgy érzem, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a saját művészi fejlődésem kulcsa ugyanaz: magyar muzsikusként olyan zenei és művészeti programok létrehozása, amely maradandó élményt nyújt a közönségnek és magas szintű kulturális értéket képvisel a világ bármely pontján.”
Fotók: Halmai Gyöngyi