"Az ünnepi évre való felkészülést nem most kezdtük. A születésnap mindig valami újnak a kezdete, és mi a zenekar hatvanadik születésnapjára is így tekintünk. A megújulásunk, az építkezésünk íve már hosszabb ideje formálódik, és egyik fontos pontja lesz a március 13-ai ünnepi koncertünk. Úgy vélem, akkor kell igazán ünnepelni, amikor nehézségek veszik körül az embert, a családot, a közösséget. A megújulás során alapcélunk, hogy a zenekar által teremtett hagyomány, az a művészeti eredmény, amit az előző nemzedék létrehozott és amit a közönség ismer és szeret, semmiképp se sérüljön. A zenekarnak változnia kell, jobban megfelelni a kor új kihívásainak: kicsit más, kicsit modernebb, kicsit meglepő hangon megszólalni."
A Liszt Ferenc Kamarazenekar Alapítványának kuratóriumi elnökével, dr. Körmendy-Ékes Judittal a kultúra.hu készített interjút a zenekar 60 éves születésnapja alkalmából. A teljes cikk IDE kattintva olvasható.