Tisztelt Miniszter Úr, Hölgyeim és Uraim, kedves sajtó képviselői, zenész barátok, alkotó és művésztársak!

Érdekes érzés most itt állni a pulpitusnál, egy számomra egészen idegen helyzetben, ahol nem a csellóm lelkén, húrjain keresztül, annak hangján szólalhatok meg, hanem szavakkal kell kifejeznem gondolataimat. Mégis örömteli pillanat számomra ez a helyzet, hiszen a zenei közösség, a művészeti vezetők ezért a pillanatért is dolgoztak hosszú évek óta.

A zene öröm veled – ez a Liszt Ferenc Kamarazenekar szlogenje. Számunkra ez nem csupán egy mottó, hanem annak a különleges kapcsolatnak a megfogalmazása, amely a zenekar és a közönség között minden egyes koncerten létrejön. Amikor a zenekar megszólal, egy történet kezdődik – egy történet, amelyet aztán együtt írunk a hallgatósággal. A zene mindannyiunkhoz szól, mindannyiunkat meghatároz. A Liszt Ferenc Kamarazenekar nem létezhetne a közönség nélkül – és hisszük, hogy a közönség számára sem lenne ugyanaz az élmény a zenekar nélkül. Ezt az örömteli találkozást szeretnénk minél több helyre elvinni. Ebben a szellemben szólhatok Önökhöz ma, művészeti vezetőként, egy olyan mérföldkőnek számító bejelentés alkalmából, amely meghatározza a magyar zenei élet jövőjét: a nemzeti zenekarok ötéves finanszírozási ciklusokra való átállását.

Ez a döntés történelmi jelentőségű. Művészként és a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetőjeként úgy látom, hogy ez nem csupán anyagi stabilitást jelent, hanem olyan jövőképet is, amelyre régóta várt a szakma.

A klasszikus zenei élet – különösen a kamarazene világa – nem évről évre, hanem hosszú távú tervezés mentén működik. Egy-egy koncertszezon, turné, együttműködés évekkel korábban kezd formát ölteni. Művészeti vízió, repertoárépítés, külföldi jelenlét, közönségkapcsolatok, tehetséggondozás – ezek mind csak akkor tudnak kiteljesedni, ha van mögöttük egy stabil, megbízható háttér. Ez az ötéves rendszer pontosan ezt teremti meg. Azt üzeni: van idő, tér és bizalom – van jövő.

Mit jelenthet öt év? Egy újszülött gyermek első öt éve a legmeghatározóbb a fejlődésében. Öt év alatt felépülhet egy ikonikus épület, mint a budapesti Művészetek Palotája vagy az Eiffel-torony. Öt év elegendő volt ahhoz, hogy Beethoven megalkossa az Eroica-, a Sors- és a Pastoralé-szimfóniát – vagyis egy korszakos zenei univerzumot. Ennyi idő tehát nem csupán időtartam, hanem lehetőség a maradandóra.

Öt év – nagyjából ennyi idő szükséges ahhoz is, hogy elkészüljön egy Stradivari hangszer, amelyen magam is játszom. Pont öt évvel ezelőtt kaptam meg a megtisztelő felkérést, hogy átvegyem a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetését. Már az első pillanatokban szembesültem azzal a nehézséggel, hogy a hosszú távú tervezés, amely a nemzetközi koncertélet alapja, itthon szinte lehetetlen. Külföldön egy vezető koncertterem két-három évre előre dolgozik. Nekünk zenekarként, éves finanszírozás mellett, eddig erre nem volt lehetőségünk.

Szólistaként volt olyan évadom, amikor 250 napot töltöttem úton. Megtiszteltetés volt a világ legnagyobb koncerttermeiben játszani – ugyanakkor szívfacsaró élmény volt azt látni, hogy miközben külföldi turnék évekkel előre szerveződnek, itthon gyakran csak egyéves időtávlatban tudtunk tervezni. Márpedig művészi pályát, intézményi karaktert, nemzetközi pozíciót nem lehet évente újratervezni. Egy kamarazenekarnak is idő kell, hogy hangzása, közössége, szellemi íve kialakuljon – s ehhez elengedhetetlen az a stabilitás, amit ez a támogatási struktúra most biztosítani tud.

Ezért alakítottunk ki egy kutatásokon alapuló, stratégiai tervet, amely nemcsak a művészeti koncepciónkat, hanem a Liszt Ferenc Kamarazenekar szervezeti működését is átfogóan újragondolta. A tervezés mellett a működésünket jellemezte a merészség is. Rendíthetetlenül hittünk a zenekarunk erejében. Évről évre a világ legnagyobb művészeivel – többek között Martha Argerichet, Mischa Maiskyt, Fazil Sayt, Maxim Vengerovot, Isabelle Faustot vagy Vilde Frangot – állunk együtt színpadra a Zeneakadémián és nemzetközi koncerttermekben.

Világklasszis művészek, kamarazenei szívvel – ez a filozófia vezet bennünket. A Liszt Ferenc Kamarazenekar több mint hat évtizede a magyar zenei élet egyik meghatározó szereplője. Hat évtized mestersége. Bérletes sorozataink és külföldi meghívásaink azt mutatják, hogy együttesünk elismertsége nemcsak idehaza, hanem nemzetközi szinten is erős. ez tette lehetővé, hogy valamennyi kontinens legnagyobb koncerttermeiben felléphessünk és minden hanggal élményt hagyjunk magunk után a közönség lelkében.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar filozófiája három pilléren nyugszik: erős művészeti koncepción, felelős, nem opportunista menedzsmenten, és magas színvonalú koncertszervezésen. Ez a hármas teszi lehetővé, hogy közvetíteni tudjuk azt a zenei gondolkodásmódot, amit képviselünk. A közös zenélés számunkra a közösség metaforája is: ahol a különböző szólamok nem versengenek, hanem egymást erősítik – mint egy jól működő társadalomban.

Ezt a filozófiát a legnagyobb nemzetközi koncerttermek színpadán éppúgy képviseljük, mint vidéki iskolákban, templomokban vagy szociális intézményekben. Számunkra a zene mindenhol ugyanolyan súlyú – legyen szó világhírű szólistával adott koncertturnéról vagy egy bábos előadásról egy hátrányos helyzetű térség kisiskolájában. A művészi kiválóság és a társadalmi felelősség számunkra nem különválnak, hanem egymást erősítik.

A most bejelentett új finanszírozási keret nem csupán gazdasági stabilitást jelent a nemzeti minősítésű zenekarok számára, hanem lehetőséget is a szakmai munkára való zavartalan koncentrációra. A kiszámíthatóság azt jelenti, hogy a zenész ezentúl a művészi munkára koncentrálhat. Ez a háttér lehetővé teszi számunkra, hogy a magyar zenei hagyomány méltó képviselete mellett új perspektívákat nyissunk fiatal tehetségek számára is.

Egy zenei pályára készülő fiatalnak eddig sokszor az jelentette az egyetlen lehetőséget, ha külföldön kereste a boldogulást. A mai naptól viszont egy kiszámíthatóbb, tervezhetőbb életpályamodell rajzolódik ki előttük idehaza is. A most induló ötéves támogatási rendszer lehetőséget ad arra, hogy küldetésünket következetesebben, bátrabban és hosszabb távon tudjuk szolgálni. Nem kampányszerűen, hanem stratégiai gondolkodással – a menedzsment és a művészi vízió összhangjában.

Ez az újfajta stabilitás nemcsak abban segít, hogy a meglévő struktúrákat fenntartsuk, hanem abban is, hogy tovább tudjuk fejleszteni: új formátumokat, új közönségrétegeket, új nemzetközi kapcsolatokat építsünk. Ezért hoztuk létre például 60 perces koncertsorozatainkat kezdő zenehallgatóknak, két saját zenés-bábos koncertünket családoknak, valamint az elmúlt három évadban több ezer gyerekhez vittük el a klasszikus zenét interaktív iskolai koncert formájában. Ezek a programok telt házzal működnek, és a finanszírozási stabilitás azt üzeni számunkra, hogy a koncertek számát bátran növelhetjük.

Fontos hangsúlyozni: Magyarország zenészei a világ élvonalába tartoznak. Aki látja és hallja őket a legjobb nemzetközi színpadokon, tudja: ez a tudás, ez a tehetség nemzeti érték. Olyan érték, amit nem szabad elveszítenünk, hanem éppen ellenkezőleg: támogatnunk kell, hogy megmaradjon és tovább gyarapodjon.

Különösen fontos számunkra, hogy az új rendszer nemcsak a nagyvárosokra koncentrál, hanem az ország teljes területén támogatja az értékteremtést. A zene számunkra nem kiváltság, hanem közösségi élmény – és az is kell, hogy legyen mindenki számára, földrajzi és társadalmi helyzettől függetlenül.

Ez a bejelentés számomra nemcsak lehetőséget jelent, hanem felelősséget is. Művészeti vezetőként ez most egy megható, felemelő és inspiráló pillanat. A dolgom az, hogy ezt a lehetőséget stratégiai gondolkodással, minőségi munkával és felelős gazdálkodással váltsam valóra. Hiszem, hogy mostantól nemcsak a hangszereinket tudjuk finomhangolni, hanem a jövőnket is.

Hiszem, hogy ez az új korszak nemcsak a zenekaroknak, hanem mindannyiunknak szól: zenészeknek, alkotóknak, közönségnek, döntéshozóknak egyaránt. Mert a zene összeköt bennünket, életünk egyik legmélyebb és legőszintébb nyelve. Azért dolgozunk, hogy ez a nyelv ne hallgasson el, hanem tovább éljen és gazdagodjon.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar nevében köszönöm, hogy részesei lehetünk ennek a korszakos változásnak – és hogy az előttünk álló években nemcsak folytathatjuk, hanem mélyíthetjük és kiteljesíthetjük is azt a munkát, amelyben hiszünk.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. További jó munkát kívánok!