Pablo Barragán klarinétművész számos nagyszerű európai zenekarban játszott már, az utóbbi időben pedig szólistaként és kamarazenészként aktív. A fiatal spanyol művész december 4-én zenekarunkkal lép fel a Zeneakadémián.

Csabai Máté interjúja.

Van egy ismerősöm, aki azért tanult meg klarinétozni, hogy eljátszhassa a Rhapsody in Blue szirénaszerű első ütemeit. Ön miért választotta ezt a hangszert?

Az a néhány ütem tényleg fantasztikus örömet jelent minden klarinétos számára. Szabadság, hajlékonyság, energia, optimizmus: a klarinét esszenciája. Engem a jazz és Benny Goodman vonzott, ahogy szvingelt, engem is szabaddá és boldoggá tett. Egy kisvárosból származom, ami Sevilla mellett, Andalúziában található, és a kilencvenes évek elején volt egy jelentékeny jazzfesztiválja. Nagyszerű zenekarok és művészek érkeztek oda, hogy bemelegítsenek az európai turnéjuk előtt. A ritmus és a flow magával ragadott. A kiszámíthatatlan rögtönzések, a változatosság és a virtuózitás, ahogy énekeltek a hangszerek és a szenvedély, ami minden hangban ott volt... teljesen magával ragadott.

Mit gondol, mi az a tulajdonság, ami egyetlen zenészből – és különösen a klarinétművészből – sem hiányozhat?

Ami a klarinétost illeti: a rugalmasság. Abban áll a varázsunk, hogy úgy éneklünk, mint egy énekes, olyan ritmikusan játszunk, mint egy ütős, gazdagon, vibránsan, mint a cselló, magasan és hajlékonyan, mint a fuvola, és tisztán, mint a hegedű. Beleolvadunk a zenébe, mint egy kaméleon, és hangosak vagyunk, ha arra van szükség.

Több zenekarban játszott már, jól tudom, hogy jelenleg szólóművész?

Magányos felhangja van ennek a szónak, inkább úgy mondanám: független vagyok, de sosem egyedül.

Mozarttól napjainkig egyre több komponista írt klarinétversenyt, és ön nagyon sokat eljátszott már közülük. Van kedvence?

A klarinét nagyon sokat fejlődött, kitágultak a korlátai. Szinte végtelen lehetőségeket tartogat. Az utóbbi időben előadtam Marcus Lindberg versenyművét és nagyon megszerettem. Hasonlóképpen érzek Hartmann Kammerkonzertjével, amit eljátszani egy megvalósult álom.

Ez egy igazi ritkaság, keveset játsszák. Miért érdemes meghallgatni?

Igazi gyémánt! Expresszionista darab, nagyon szenvedélyes, egyben hommage Kodály Zoltánnak. Olyan elveket jelenít meg, amik az elmúlt évtizedek sötét történelmi pillanataiban hangos közvetítőkre találtak. Hartmann erős meggyőződésekkel rendelkezett, amiknek hangot is adott, és megtiltotta, hogy a műveit előadják a náci rezsim alatt. A Kammerkonzert erőteljes lelkülete is ebből a temperamentumból fakad, talán ezért ragad meg olyan nagyon. Esszenciáját a folklórból meríti, lüktetése szélsőséges, és különböző harmóniavilágokat idéz meg: a saját kozmoszába tesz utazást. Örülök, hogy olyan kollégákkal adhatjuk elő ezt a művet, mint Liza Freschtmann, Várdai István és a Liszt Ferenc Kamarazenekar.

Járt már Budapesten?

Igen, de csak pár alkalommal. Nagyon élénk fővárosuk van, nem lehet betelni vele. A legutóbb egy mesterkurzust tartottam a Bartók konziban.

És mit gondol a Liszt Ferenc Kamarazenekarról?

Nagy tisztelője vagyok az együttesnek, ahogy Várdai Istvánnak is. Azt hiszem, ez a világ egyik vezető együttese a saját műfajában, becsülöm, ahogy zenélnek. Nagy megtiszteltetés, hogy a vendégük lehetek.

Ezekben a viharos időkben mi a zenész feladata?

Az a dolgunk, hogy a szívünket és a fejünket a zene szolgálatába állítsuk, és szenvedéllyel, odaadással és alázattal megosszuk azt másokkal. Valóban viharos időket élünk, nehéz és szomorú ebbe belegondolni. Nehéz úgy színpadra lépni, hogy az embert ne öntené el egy keserédes érzés... Azt hiszem, elsősorban arra kell vigyáznunk, hogy a zenét ne fosszuk meg az emberi oldalától. Legyen mindig velünk, a jelenben. Gyakran gondolkodom azon, hogyan lehetne többet tennünk, hogyan hirdethetjük jobban a nagylelkűség, a megértés és az elfogadás elveit. Ne haragudjon, ha közhelyeket mondok, de ha a világra nézek, megrémülök. Az én válaszom csak a zene.