2025 – évzáró koncert

Az év utolsó hangversenyére, zágrábi vendégszereplésünkre azt a műsort hoztuk, amelyet a hazai zenerajongók már Keszthelyen és Budapesten, a Zeneakadémián  is nagy lelkesedéssel fogadtak. Értékelhetjük tehát kipróbált és bevált programnak, de minden új helyszín más kihívásokkal vár, minden új szólistával újra kell építkezni, újra kell csiszolni a megvalósításon, és persze a közönség szívéhez is közel kell férkőzni a rendelkezésünkre álló alig másfél óra alatt.

Zágrábi szólistánk, Aljoša Jurinić remek művészpartnernek bizonyult, tehetsége, kiváló technikai felkészültsége, határozott elképzelései lehetővé tették a gyors összehangolódást, így a Mozart-zongoraverseny (K. 488) után a Lisinki-teremben volt miért bravóznia a délies temperamentumú publikumnak.

A koncert második felét itt is a Schubert-vonósötös töltötte ki. A vonószenekari előadásmód ellenére volt bennünk feszültség, hogy ez a kamarazenei remekmű egy ilyen hatalmas térben, néző előtt megkaphatja-e azt a bensőséges intimitást, amivel célt érhet. Engedi-e az akusztika megvalósítani azokat a finom, épphogy csak a csend fölé szőtt pianókat, sejtelmes fokozásokat, illetve az erőteljesebb hangzás nem válik-e erőszakossá? Hiszen mindezek teszik izgalmassá és lebilincselővé ezt a különleges alkotást.

Igen, kijelenthetjük, szombat este mindez megvalósulthatott ebben a nemzetközi hírű, nagyszerű teremben. A közönség feszült figyelme, majd tapsorkánban megnyilvánuló lelkesedése mellett mi magunk is éreztük, ami most itt elhangzott méltó a karácsony közeledtéhez és zenekari évzárásunk ünnepélyességéhez.

A kis ünnepi pihenőre visszük mi is magunkkal ezt az élményt, töltekezünk belőle, majd a párnapos lazítás után indulunk Cartagená-ba.

Köszönjük és várjuk kedves közönségünk figyelmét a közösségi médiában a téli szünet napjaiban és január elején, amikor küldjük a híreket Kolumbiából is.

Fotó: Hornyák Balázs