Először elképzelnünk kell a dallamot, aztán megtölteni hangokkal

Olvasd el a Várdai Istvánnal készült interjút!

Szólistaként és kamarazenészként, tanárként, mentorként és fesztiválvezetőként jól ismerjük Várdai Istvánt.

A csellóművész egy éve művészeti vezetője zenekarunknak, és habár a munkakör számára is új, a feladat ismerős: azokat a megvilágosodáspillanatokat keresi, amiket számára a zene ad meg.

Együttesünk megújulásáról, jövőbeli céljairól és terveiről beszélgetett vele Csabai Máté, a Fidelio.hu újságírója.

Egy korábbi beszélgetésben úgy fogalmaztál, jókor érkeztél a Liszt Ferenc Kamarazenekarhoz, hiszen az együttes művészi fejlődéséhez is az kell, mint a tiédhez. Mire gondoltál?

A munka részleteit tekintve évek óta azzal foglalkozom, ami most a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetőjeként a feladatom: a kamarazene megszólalási módjait, a vonós hangszerekben rejlő lehetőségeket kutatom, a zenei formákat, struktúrákat, a zeneszerzők nyelvét igyekszem megfejteni.

Az, hogy mindezt egyetlen “munkakörbe” sűrítve végezhetem, nagy ajándék, és a kamarazenekarnak is szüksége van egy hangszeres művész külső fülére, az én külső fülemre. Az a feladatom, hogy útmutatást és inspirációt adjak egyenként a zenekar tagjainak, hiszen a közös hangzás az egyéni hangokból áll össze.

Ezek szerint igény támadt benned arra, hogy ne pusztán csellistaként dolgozz, hanem tágabb értelemben – zenészként?

Akár így is fogalmazhatunk, de a legfőbb – és ne vedd szerénytelenségnek, hogy ezt mondom –, hogy csellistaként ismerem, hogyan működik egy vonós hangszer. A hangszer ugyanis alapvetően nem a lélek szabályai szerint működik, hanem a fizika, az akusztika szabályai szerint, a jó zenekari hangzás alapja pedig a helyes technika.

Mit gondolsz, milyen a mai kor ideális kamarazenekari hangzása? Egyáltalán beszélhetünk-e kurrens hangzásideálról?

Könnyű lenne azt mondani, hogy a zenekarok hangzása uniformizálódott, de ez inkább a szimfonikus zenekarok esetében igaz. A vonós zenekarok életében nagyon fontos változásokat hozott a hetvenes-nyolcvanas években ide is begyűrűző igény a korhű vagy historikus játékmódra. Korábban a barokk vagy klasszicista műveket is romantikus stílusban adták elő, erős vibratóval, 19. századi frazírozással, vastag hangzást képezve.

Aztán megjelent egy törekvés ennek az ellenkezőjére, a változásokkal törvényszerűen megszűnt néhány régi, és alakult néhány új együttes.

A legjobb kamarazenekarok jellemzője, hogy a tagok nyitottak a legkülönbözőbb zenei irányzatokra, korstílusokra, műfajokra, és ezek ismeretében alakítják ki a hangzásukat. Még ennél is fontosabb a hangzás egyénisége, ami mégiscsak abból fakad, hogy a hangszeresek milyen érzelmi és zenei kultúrával rendelkeznek, mennyire hisznek abban, amit játszanak.

Ez az, amit önazonosságnak nevezhetünk.

Ezek szerint feladatod az is, hogy az önazonosságra ösztökélj?

Ha arra a kérdésre kerül sor, hogy kit mi hoz lázba, mindenki kicsit magából indul ki. Bízom abban, hogy ami engem lázba hoz, az lelkesíti a zenekart is. Művészek vagyunk, szeretnénk még többet tudni arról, hogy mire képes a hangszerünk, milyen távlatok vannak a munkánkban.

Szeretnénk még több örömet találni a játékban. Amikor megtalálok egy helyes arányt, amikor felsejlik előttem egy zenemű struktúrája, az olyan, mint egy pillanatnyi megvilágosodásélmény.

Olyankor megnyílik az ember lelke.

Ezek persze pillanatok, de mi, zenészek ezeket a pillanatokat, ezeket az érzeteket keressük. Azt hiszem, ugyanazokat az érzeteket, melyeket a zeneszerző megírni szeretett volna.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar tervei között szerepel új művek rendelése kortárs zeneszerzőktől. Milyen irányvonal érdekel a kortárs zenében?

Olyan zeneszerzőket szeretnénk felkérni, akik ismerik az arány, a struktúra és a természetesség fogalmát, és tisztában vannak a vonós hangszerek lehetőségeivel.

Nem pusztán hagyományos megoldásokat keresünk, nyitottak vagyunk az unortodox megközelítésekre is, de fontos szempont lesz, hogy a zene öröm maradjon.

Nekem szelektív az ízlésem a kortárs zenében, nehezen barátkozom azokkal a művekkel, amelyek nehezen adják magukat. De nem ez a minőség ismérve.

Hadd említsem Bartók Divertimentóját példaként: micsoda komplexitás, mennyi tartalom van ebben a darabban, mégsem fél tetszeni is! Olyan lelki és intellektuális mélység van benne, amit jutalmazó hallgatni.

Örülök, hogy a Divertimentót említed. Ez a Bartók-opusz szinte egybeforrt a Liszt Ferenc Kamarazenekar nevével, ráadásul az új logón is szerepel.

A zenekar új arculatának jelentős eleme ez a logó, amelyhez egy új notációs módszert alkottunk a zene vizuális megjelenítésére. Ez a logó egyben okostelefonnal leolvasható kódként működik, amelyen keresztül háttéranyagokat, riportokat, podcastokat érhet el a közönség.

Szeretnénk, ha minél többen használnák majd ezt a funkciót.

A logó számtalan variánsa létrehozható – a hallgatók is létrehozhatják a sajátjukat, mi pedig különböző változatokat készítünk az aktuális koncertekhez –, de a prototípuson valóban Bartók Divertimentójának első ütemei szerepelnek.

Podcastsorozattal is készültök. Erről mit lehet tudni?

Szeretnénk a közönséggel együtt felfedezni azokat a műveket, amiket játszunk, közelebbről megismerkedni a szólistákkal, akiket meghívunk, hogy a koncertjeink még nagyobb élményt jelentsenek.

Fontos feladatunk az ismeretterjesztés, hisszük, hogy ez a megfelelő formában mélyíti a zenehallgatás élvezetét. Eddig három részt rögzítettünk Péteri Lóránt zenetörténésszel, és örömmel tapasztaltam, hogy a munka során én is sok újat tanultam.

Mivel tölti a zenekar a jelenlegi időszakot, amikor csak közönség nélkül lehet koncerteket rendezni?

Igyekszünk konstruktívan dolgozni. Rendszeresen vannak online hangversenyeink, melyekkel reményeink szerint megkönnyítjük az otthon töltött estéket. Azt hiszem, a zene most is sokaknak erőt ad. Nekünk mindenképpen, hiszen a jövőt is terveznünk kell.

Azokat a külföldi művészeket, akik idén látogattak volna hozzánk, a következő évadban látjuk majd, helyettük pedig olyan kiváló hazai kollégák ugrottak be, mint Baráti Kristóf és Boldoczki Gábor. Márciusban Ilya Gringolts lesz a vendégünk, aki Beethoven Diabelli-variációinak saját vonós zenekari átiratát hozza magával.

Fontos célunk ugyanis, hogy a kamarazenekari repertoárt bővítsük, részben átiratok, részben új művek útján.

Sokat utazó, sokat látott művészként miként vélekedsz, hol van a Liszt Ferenc Kamarazenekar helye a nemzetközi zenei életben?

Olyan hírnevet és rangot örököltünk a zenekar tagjainak előző generációjától, amelyet kötelességünk megtartani, gondozni és megújítani. Szakemberek és kollégák is megerősítettek abban az elképzelésben, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekar újra a világ élvonalába kerülhet, ezen dolgozunk a HarrisonParrott nemzetközi koncertügynökséggel.

Jelenleg a vetésnél tartunk, és a hajtások a következő négy-öt évben bukkannak majd elő a földből. Egy zenekar esetében ez reális tempó: jelenleg már a 2022/23-as, illetve a 23/24-es évadot kell terveznünk. Olyan ez a munka, mint egy dallam, egy zenei frázis megformálása: először az ívet kell elképzelnünk, azután az ívet hangokkal kell kitöltenünk.

És ha ez sikerül, akkor elmondhatjuk, hogy megőriztük és megújítottuk azt, amit ebben a majd’ hatvanéves zenekarban megörököltünk.