Kiállításmegnyitót és fesztiválzárást kötött össze a június 27-én a Ferences templomban rendezett hangverseny

A „Több mint szomszéd” – Pozsonyi Magyar Kulturális Napok záróhangversenyéről a Moja Kultúra szlovák kulturális portálon jelent meg kritika, ebből idézünk:

„A zenekar nagy sikerrel szerepelt már a világ jelentős pódiumain, előadásuk garancia a magas szakmai színvonal prezentálására. A zenekar játékára jellemző a magas professzionalitás, de ami kivételessé teszi az az, hogy munkájukkal a művekhez hozzá tudják tenni saját eredeti előadói stílusukat, amivel leteszik a zenekar névjegyét.

….
Dohnányi Ernő „Szerenád” című műve már a XX. században született. Annak ellenére, hogy a zenében a modernitási törekvések már korábban elkezdődtek, Dohnányi szigorúan a konzervativizmus talaján maradt. Minden művére, úgy operáira, mint kamaraműveire jellemző ez a törekvés. Zenéje érthető, formailag olvasható, sikeresen megbirkózott a szerenád műfajával is. Egyéni módon ötvözi a vitális témákat a lírai hangulatokkal, a scherzo világával, az adagio gyöngédségével. A hallgatóságot elbűvölte a zenekar interpretációja, úgy szólalt meg ez a darab, mint egy késő romantikus mű, amely mintha nem is a múlt században született volna.

Az ilyen előadói megközelítés felveti a kérdést, hogy az előadás összhangban van-e a partitúrában rögzítettekkel. Azonban egy ilyen formátumú zenekar élhet az előadói szabadsággal, mely még inkább emeli az előadásuk színvonalát.

Bartók Béla Divertimentójában az első pillanattól fogva jelen van a népzenei karakter. (Bartók kitartó munkásságának köszönhető, hogy máig megmaradt a népzenei széles spektrum.) A mű első hangjától megváltozott a templomban a hangulat. A „Szerenád” egyfajta bevezetőt képviselt, viszont Bartók zenéje egészen más hullámhosszra emelte a zenekar játékát. Bartók előszeretettel használta a kontrasztokat a dinamika, a ritmus és a struktúra területén, mely nagy kihívások elé állítja az előadót. Elmondhatjuk, hogy ebben a műben mutatta meg a zenekar a legmagasabb előadási kvalitásait, mély, maradandó művészi élményt nyújtva.

Befejező számként Weiner Leó I. divertimentója hangzott el, melynek alcíme „Régi magyar táncok”. Itt is egyértelmű honnan ered a szerző inspirációja. Weinert fiatal kora óta érdekelte a népzene (pl.: Fantázia tárogatóra és cimbalomra). Mesterien ötvözte a klasszikus zene elemeit a népzenei elemekkel. Végül túlsúlyba kerültek a népzenei elemek. Weiner zenei gondolkodásának e jellemzője kitűnő teret nyitott a zenekar számára, annak az előadói valóságnak a megmutatására, hogy a népzenei ihletésű darabokban nem elég megtanulni részleteiben a zenei stílusjegyeket, hanem olyan művészekre van szükség, akiknek vérükben van az effajta zene igazsága és spontaneitása.

Van lehetőségünk összehasonlítani a tökéletes megtanult és eljátszott felvételeket a hangversenyen elhangzottal. Egy ilyen előadás után érezzük, hogy valójában mivel maradnak adósak ezek a felvételek. Az LFKZ-nak nem kell magát megerőltetnie, hogy ezt az egyedi stílust megértesse és megéreztesse közönségével. A zenekar minden tagja professzionális zenész, és rendelkezik a zenei tudás olyan mértékével, mely lehetővé teszi ezt az eredeti, őszinte, pátosz nélküli előadásmódot.

Ráadásként J. Brahms IV. magyar táncát játszották nagy sikerrel.”

Zuzana Vachová