Az ötéves állami támogatási struktúra teszi lehetővé zenekarunk hosszú távú szakmai és stratégiai céljainak megvalósítását, a Liszt Ferenc Kamarazenekar pedig tíz másik nemzeti minősítésű klasszikus zenei szervezettel együtt vesz részt ebben a programban.
Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a megállapodás bejelentésekor hangsúlyozta:
„A magyar klasszikus zenei együttesek nemcsak itthon képviselnek kiemelkedő értéket, hanem nemzetközi szinten is jegyzett, elismert művészi műhelyek.”
Ez a hosszú távú támogatás lehetőséget teremt arra, hogy zenekarunk tovább erősítse hazai és nemzetközi jelenlétét, valamint fenntartható módon valósítsa meg művészeti törekvéseit.
A Gödöllőn bejelentett támogatási rendszer hosszú távú, kiszámítható működést tesz lehetővé számunkra, ami különösen fontos a klasszikus zene világában: egy-egy turné, koncertsorozat vagy művészi együttműködés gyakran évek alatt formálódik. Mostantól olyan stabil alapokon tervezhetünk, amire évtizedek óta vártunk.
A megállapodás értelmében a 11 szervezet – köztük a Liszt Ferenc Kamarazenekar – évente legalább akkora összegű támogatásban részesül, mint az elmúlt években, vagyis 8,8 milliárd forint kerül szétosztásra közöttünk. Ez nemcsak anyagi biztonságot jelent, hanem valódi jövőképet is – legyen szó tehetséggondozásról, nemzetközi fellépésekről vagy hazai közönségünk minél szélesebb körű eléréséről.

„Ez a támogatási rendszer történelmi jelentőségű” – fogalmazott Várdai István, zenekarunk művészeti vezetője. – „Nemcsak stabilitást nyújt, hanem megerősíti azt a jövőképet, amire régóta vártak a magyar klasszikus zenei élet szereplői.”
A megállapodás megerősíti, hogy Magyarország nemcsak őrzi klasszikus zenei hagyományait, hanem jövőt is épít rájuk. Hálásak vagyunk a támogatásért, és még elkötelezettebben dolgozunk azon, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekar továbbra is méltó képviselője legyen a magyar és nemzetközi zenei életnek.